2013. február 10., vasárnap

Túrasí oktatás egyéni módszerekkel!

2013 február első vasárnapján úgy adódott, hogy Domi elvitt minket (Julcsit, Krisztát és engem) túrasízni. Bár volt bennünk némi kétely, mégis izgalommal vártuk a napot. Szombat éjjel pakolás Cellben, majd rövid alvás és reggel már gurultunk is a Schneeberg felé. Mondjuk úgy, félálomban teleportáltunk Sopronig, aztán a kávé meg a reggeli meghozta a kívánt hatást. Mire a hegy lábához értünk már mindenki friss volt.

A sípálya parkolójába beállva aztán kicsit el is elbizonytalanodtunk. Kint orkán erejű szél fújt és amint kinyitottuk az ajtót rögtön telefújta hóval az autót.
Kint hóvihar...
elég rendesen billegette a kocsit...
Julcsi nem bízta a véletlenre a dolgot...
de Kriszta sem :D
Domi vállalta, hogy kikészíti a cuccot, amíg mi megküzdöttünk a síbakancsok felvételével. Tapasztalat szempontjából én voltam a csapat gyenge láncszeme, ugyanis nekem ekkor volt életemben először síléc a lábamon. Felcsatoltunk a sípálya szélén, majd Domi röviden elmondta mit is kéne csinálni. Ugyan kellett egy kis idő, de a felfelé mozgást hamar megszoktam. A síbakancs kicsit ugyan kényelmetlen volt az elején (nagyon nyomta a sípcsontomat) de hamar elfelejtettem. A januári edzések (heti 2 úszás és 2-3 mászás) is meghozták a gyümölcsüket. Felfelé nagyon jól bírtam szusszal, abszolút nem éreztem hogy kifulladnék... Egy sípálya szélén mentünk felfelé, majd volt egy rövid erdős szakasz. Itt azért nehéz közlekedni két cirka 1,5 méteres léccel a talpadon. A végén egy meredek lejtőn való keresztül traverzáláshoz le is csatoltuk a léceket. Innen egy erdei útra értünk, ahol megkaptuk az első leckét lefelé.
csak lazán!
a csapat
vigyorogva :D
Egy másik sípályába csatlakoztunk be, ahol ismét felfelé vettük az irányt. Ezzel már nem volt baj, így elég lendületesen haladtunk felfelé. A cél a pálya tetejénél lévő ház volt. Egyenletes tempóban haladva, néhol meredekebb szakaszokon cikk-cakkozva nyeltük a szintet.
A szél továbbra is elég erősen fújt és a hőmérséklet sem volt az a fullasztó meleg, de Dominak hála, a réteges öltözködés jól működött. Visszagondolva egyszer sem fáztam (leszámítva míg levettük és elcsomagoltuk a fókákat a lécekről, mert ott szarrá fagyott a kezem), pedig ha ilyen körülmények közé megyek, azért általában jóval melegebben öltözöm. De ugye állandó mozgásban voltunk. A háznál lecsatoltuk a léceket, ittunk némi meleg teát, sétáltunk még egy picit felfelé az ösvényen, majd vissza indultunk.
Így is lehet közlekedni...
vagy ennek kicsit modernebb formájával :D
Ismét síoktatás következett. Pizza/sültkrumpli, pizza/sültkrumpli... A hóekézésre nehezen éreztem rá, ment is az esés, kelés... Amint kicsit elbizonytalanodtam jobbnak láttam elesni. Kellett egy 20-30 perc mire ráéreztem a dologra. Aztán kiértünk a sípályára és ott már volt hely gyakorolni. Nagyon kis szögben mentünk keresztbe, hogy ne gyorsuljunk fel nagyon és próbálgattuk a mozdulatokat. Domi nagyon türelmes volt, és folyton készen állt, hogy elkapjon minket ha nagyon megindulnánk lefelé. Aztán szépen ráéreztünk a lesiklásra. A végére már nagyon élveztem, kár hogy nem fért több a napba, mentem volna még :D

A kocsihoz visszaérve vetkőzés, pakolás, hóvihar még mindig... A síbakancs alig jött le a lábamról :D Végül jól esett beülni az autóba és a legerősebb állásba kattintani az ülésfűtés gombját... Azt hiszem mindnyájunk nevében mondhatom, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk és remélem lesz még lehetőségünk ily módon barangolni a hegyek között!

1 megjegyzés: