2013. február 16., szombat

Vertigo Open Lead Edition 2013

Hétvégén a pozsonyi mászóteremben járt a SZE-EMK kis csapata. Az alkalom a Vertigo Open Lead Edition 2013 volt. A verseny maratoni, majd 8,5 órás időtartama alatt kellett minél több utat mászni. A kínálat bőséges - kb 150 út - 5-től 9-es nehézségig terjedt. Az utakat tetszőleges sorrendben lehetett mászni, a pontozás pedig a regisztrációkor kapott lapra történt. Ezt a fajta versenyt JAM-nek nevezik. Kis plusz, hogy mindenki magának számolta az elért pontokat, abszolút becsületbeli alapon.

A csapat:
- Hernyák Eszti
- Dummel Domi
- Gőgh Laci
- Greszler Norbi
- Mándli Marci
- Miletics Marci
- Nagy Robi

A SZE-TSK jóvoltából az egyetem kisbuszával indultunk útnak szombat reggel. Kb. fél 10-kor értünk ki és egyből neki is álltunk csapni az utakat. Domival másztam párban. Felváltva nyomtuk le az első etapot. Néhány könnyebb bemelegítő után próbáltunk az elején nehezebbeket mászni. Ment is úgy a 10. útig. Igaz egy két 6+ nehezebbnek bizonyult, mint hittem :D Majd tartottunk egy kis ebédszünetet és folytattuk a gyűjtögetést. Igazából volt egy pont, (legalábbis én úgy érzem) ahol letettünk a versenyről és inkább már az élményért másztunk. Én valahol a 20. út környékén készültem el az erőmmel. Itt megint történt egy fordulat. Rámentünk az 5-ös utakra, "hátha mégis" alapon... Én még 7-et valahogy leküzdöttem, de az utolsó már tényleg olyan volt, hogy alig bírtam mozgatni a karjaimat. Domi ellenben nem fáradt el. Ilyet még nem láttam.... az utolsó másfél órát végigbiztosítottam, és ő csak mászott mint egy gép. 54-nél és 304 pontnál állt meg ha jól emlékszem.

A verseny alatt zajlott a Szlovák bajnokság utolsó fordulója. Ezért is lehetett csak fél 5-ig mászni. Sajnos a selejtezőket nem igen tudtuk figyelemmel kísérni, de azért láttunk ezt azt (többek között plafonban NO HAND-es pihenést). A döntő szintén nagyon érdekes volt. Ránézésre nagyon nehéz utakkal. Top mászást nem láttunk, de le a kalappal az összes döntős előtt. Főleg a junioroknál.

Összességében remek nap volt. Nagyon jót másztunk és nagyon klassz mászásokat láttunk. Kellemesen elfáradt mindegyikőnk.

Eredmények:

Női nyílt kategória:
  1. Korcová Simona - 292 pont - 52 út
  2. Súkeniková Iveta - 240 pont - 43 út
  3. Kopoldová Katka - 211 pont - 36 út
  4. Meilinger Noémi - 192 pont
  5. Hunčagová Michaela - 167 pont
  6. Reptová Adriana - 109 pont
  7. Hernyák Eszter - 102 pont - SZE EMK
Férfi nyílt kategória:
  1. Gombár Matúš - 313 pont -53 út
  2. Kratochvíl Palko - 308 pont -58 út
  3. Rizman Tomáš - 307 pont - 57 út
  4. Domonkos Dummel - 304 pont - SZE EMK
  5. Štefanský Ivan - 291 pont
  6. Kopera Michal - 262 pont
  7. Oravec Matej - 255 pont
  8.  Mansell Martin - 247 pont
  9. Lehotský Martin - 241 pont
  10. Pákozdi Károly - 227 pont
  11. Balázs Háber - 199 pont
  12. Kalamár Matúš - 184 pont
  13. Miletics Márton - 147 pont - SZE EMK
  14. Mojžiš Ján - 139 pont
  15. Hunčaga Samue - 135 pont
  16. Greszler Norbert - 135 pont - SZE EMK
  17. Kadleček Nikodem - 112 pont
  18. Sýkora Tristan - 110 pont
  19. Nagy Róbert - 95 pont - SZE EMK
  20. Kmeťo Michal - 77 pont
  21. Sládeček Martin - 73 pont
  22. Muroň Boris - 70 pont
  23. Hargaš Peter - 62 pont
  24. Gogh László - 61 pont - SZE EMK
  25. Mándli Marcell - 60 pont - SZE EMK
  26. Matej Marek
  27. Piták Tomáš
  28. Pelech Braňo
  29. Katriňák Mate
Pár kép:
















2013. február 10., vasárnap

Túrasí oktatás egyéni módszerekkel!

2013 február első vasárnapján úgy adódott, hogy Domi elvitt minket (Julcsit, Krisztát és engem) túrasízni. Bár volt bennünk némi kétely, mégis izgalommal vártuk a napot. Szombat éjjel pakolás Cellben, majd rövid alvás és reggel már gurultunk is a Schneeberg felé. Mondjuk úgy, félálomban teleportáltunk Sopronig, aztán a kávé meg a reggeli meghozta a kívánt hatást. Mire a hegy lábához értünk már mindenki friss volt.

A sípálya parkolójába beállva aztán kicsit el is elbizonytalanodtunk. Kint orkán erejű szél fújt és amint kinyitottuk az ajtót rögtön telefújta hóval az autót.
Kint hóvihar...
elég rendesen billegette a kocsit...
Julcsi nem bízta a véletlenre a dolgot...
de Kriszta sem :D
Domi vállalta, hogy kikészíti a cuccot, amíg mi megküzdöttünk a síbakancsok felvételével. Tapasztalat szempontjából én voltam a csapat gyenge láncszeme, ugyanis nekem ekkor volt életemben először síléc a lábamon. Felcsatoltunk a sípálya szélén, majd Domi röviden elmondta mit is kéne csinálni. Ugyan kellett egy kis idő, de a felfelé mozgást hamar megszoktam. A síbakancs kicsit ugyan kényelmetlen volt az elején (nagyon nyomta a sípcsontomat) de hamar elfelejtettem. A januári edzések (heti 2 úszás és 2-3 mászás) is meghozták a gyümölcsüket. Felfelé nagyon jól bírtam szusszal, abszolút nem éreztem hogy kifulladnék... Egy sípálya szélén mentünk felfelé, majd volt egy rövid erdős szakasz. Itt azért nehéz közlekedni két cirka 1,5 méteres léccel a talpadon. A végén egy meredek lejtőn való keresztül traverzáláshoz le is csatoltuk a léceket. Innen egy erdei útra értünk, ahol megkaptuk az első leckét lefelé.
csak lazán!
a csapat
vigyorogva :D
Egy másik sípályába csatlakoztunk be, ahol ismét felfelé vettük az irányt. Ezzel már nem volt baj, így elég lendületesen haladtunk felfelé. A cél a pálya tetejénél lévő ház volt. Egyenletes tempóban haladva, néhol meredekebb szakaszokon cikk-cakkozva nyeltük a szintet.
A szél továbbra is elég erősen fújt és a hőmérséklet sem volt az a fullasztó meleg, de Dominak hála, a réteges öltözködés jól működött. Visszagondolva egyszer sem fáztam (leszámítva míg levettük és elcsomagoltuk a fókákat a lécekről, mert ott szarrá fagyott a kezem), pedig ha ilyen körülmények közé megyek, azért általában jóval melegebben öltözöm. De ugye állandó mozgásban voltunk. A háznál lecsatoltuk a léceket, ittunk némi meleg teát, sétáltunk még egy picit felfelé az ösvényen, majd vissza indultunk.
Így is lehet közlekedni...
vagy ennek kicsit modernebb formájával :D
Ismét síoktatás következett. Pizza/sültkrumpli, pizza/sültkrumpli... A hóekézésre nehezen éreztem rá, ment is az esés, kelés... Amint kicsit elbizonytalanodtam jobbnak láttam elesni. Kellett egy 20-30 perc mire ráéreztem a dologra. Aztán kiértünk a sípályára és ott már volt hely gyakorolni. Nagyon kis szögben mentünk keresztbe, hogy ne gyorsuljunk fel nagyon és próbálgattuk a mozdulatokat. Domi nagyon türelmes volt, és folyton készen állt, hogy elkapjon minket ha nagyon megindulnánk lefelé. Aztán szépen ráéreztünk a lesiklásra. A végére már nagyon élveztem, kár hogy nem fért több a napba, mentem volna még :D

A kocsihoz visszaérve vetkőzés, pakolás, hóvihar még mindig... A síbakancs alig jött le a lábamról :D Végül jól esett beülni az autóba és a legerősebb állásba kattintani az ülésfűtés gombját... Azt hiszem mindnyájunk nevében mondhatom, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk és remélem lesz még lehetőségünk ily módon barangolni a hegyek között!